Halszem Gyerektábor

Halszem Táborok

A Halszem Meseműhely táborai mindig adott tematikára épülő napközis táborok. Minden nap más aspektusából vizsgáljuk meg a témánkat, újabb és újabb mélységeit felfedezve.

Bármilyen témáról is legyen szó, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek megismerjék egymást és a tábor során csapatként működjenek együtt. Minden témához inspirációs anyaggal készülünk. Ez elsősorban mese, de szoktunk képeket is mutatni, könyveket ajánlani, és a gyerekekkel való beszélgetés során felbukkanó saját élményekre alapozni.

A Halszem Táborok gerince a kreatív foglalkozás. Egy adott foglalkozáson minden gyerek ugyanazt csinálja, de közben mégsem. Ugyanazt, mivel közös a feladat, adott a technika és az alapanyag. Teljesen mást, hiszen minden gyerek más, és másképp valósítja meg az elképzeléseit, más gondolatokat hív elő belőlük egy-egy feladat.

Az délutánra a táborvezetők olyan játékokkal készülnek, amik rövidek, könnyen megtanulhatóak, mégis izgalmasak a gyerekek számára. Velünk vannak ilyenkor a tábori témához kapcsolódó mesés regények, az árnyékban mesélni szoktunk azoknak, akik szeretnének egy kis csendes pihenőt.

A táborok a gyerekek által rendezett kiállítással végződnek, ahol a szülők megnézhetik a hét során készült alkotásokat.

Ha tetszett az általános táborismertető, a konkrét táborokat keresd az eseményeknél! Várunk benneteket Halszem Táborainkba sok szeretettel!

Általános napirend:

  • reggeli érkezés
  • ismerkedés, csapatépítő játékok
  • tízórai
  • inspiráció a kreatív foglalkozáshoz
  • kreatív foglalkozás
  • ebéd
  • mozgásos játék és/vagy szabad játék, és/vagy csendes pihenő mesével
  • kreatív foglalkozás
  • uzsi
  • szülők érkezése

Közelgő Táborok

Április

No Events

Május

No Events

Június

No Events

Rólam

Kiss Dorottya (Dóri) vagyok

Az alkotás, a szakkörök és a táborok világa mindig is az életem része volt, diákként és/vagy tanárként. Általános iskolában rajzos osztályba jártam, majd művészeti szakközépiskolába, emellett a délutáni rajz szakkörök állandó, lelkes tagja voltam. Dolgoztam állami iskolában rajz tanárként, Waldorf intézményben napközis tanárként. Szabadúszóként több helyen tartottam/tartok foglalkozásokat (Alkotópont Művészeti Szabadiskola, GYIK Műhely, Noha Stúdió, Mesemúzeum, Maminti Kuckó, Két Egér, A-Z International Centre for Children). Ha szeretnél részt venni valamelyik Halszem Meseműhely programomon, akkor válogass kedvedre a honlap menüpontjai között, vagy keress meg az elérhetőségeim egyikén. Bővebben

Vedd fel velem a kapcsolatot!