Meseszakkör

Meseszakkör

Minden foglalkozáson más mesét hallgathattok meg, majd változatos képzőművészeti eszközöket próbálhattok ki a közös alkotás során.

Mesék a világ minden égtája felől. A világ hatalmas, és a benne élő más-más népek fantáziája is végtelen. Ami közös bennük, hogy mindenhol vannak mesék emberekről, állatokról, csodákról, varázslatos lényekről, hősökről és szörnyekről, jóról és rosszról. Minden héten más táj és más nép meséjét hozom el nektek. A mesélés után pedig közösen barkácsolunk kunyhót és házat a három a kismalacnak, pecabotot, amivel kifoghatjátok az aranyhalat, tányért, amiből a róka és a gólya vendégül láthatja egymást, varázspálcát, világító akváriumot, hordozható pókszobát.

A foglalkozások során nem a rajztudás fejlesztése az elsődleges cél, hanem az alkotótevékenység és a fantázia kibontakoztatása, saját élményeket szerezve. Az alkotómunka pozitív hatása, hogy növeli a gyerekek önbizalmát, problémamegoldó készségét, fejleszti találékonyságukat, önállóságukat, koncentrációs képességüket, illetve kikapcsolódási, feltöltődési lehetőséget biztosít az iskola után.

A foglalkozásokon mindenféle anyagból alkotunk: agyag, fa, fonalak, kagylók, gyöngyök, gipsz, gyurma, kavicsok, szívószálak, és (amit még el tudsz képzelni) még ezernyi más. Megismerkedhettek grafikai, festői, modellezési és agyagázási technikákkal is.

Eszközöket és alapanyagokat nem kell hoznod, minden alkalommal én leplek meg valami újjal.

Ajánlott korosztály:

6-10 éves kor

Felhívás

Új helyszíneket keres a Halszem Meseműhely meseszakkörei számára 2018. szeptemberétől. Ha szeretnéd, hogy a te óvodádban, iskoládban vagy otthon tanuló csoportod helyszínén is legyen meseszakkör, akkor írj a üzenetet vagy hívj a +36-30-427-9258-as telefonszámon. A meseszakkör német és angol nyelven is elérhető.